György László: A vén garabonciás

Vásár sok van az országban.
Minden szentnek nevenapjára jut egy-kettő belőle. De a kaposi vásár még a vásárok között is király. Nem is mennek erre a vásárra az emberek, hanem zarándokolnak.
Somogyban, Barsban, Zalában, Pécs körül már hetekkel a vásár előtt nagy az izgalom. Vajjon miféle új cifrákat hoz Dánielszki, a híres kaposi mézeskalácsos; lesz-e olyan tükrös szíve, amelybe ha újholdkor belenéz a lány, meglátja mátkája képét. Aztán miféle új nótákat tartogat piros kintornájában a zöldzekés kicsi majom, amit Zgrabnik, az öles bosnyák vezet évek óta erre a vásárra. Ott lesznek-e az ügyes szívszerelemmérők, a kis piros üvegrudacskákkal? Csoda ez, tiszta csoda! A lány vagy legény csak markába szorítja a piros folyadékkal telített rudat, mire az a folyadék forrni, lobogni kezd és olyan magasra szökik a csőben, amilyen hév lakozik az illető érdeklődőben. A pásztorok, községi elöljárók a kaposi vásáron szerzik be a díszkolompot a községi gulya vezérbikájának füstös nyakára. Itt, csak itt bizony! Mert más vásáron is lehet kolompot venni, de annak a hangján csak mosolyog az ember. A kaposi rézöntők kolompja úgy szól, mint a szép kicsike harang; embernek, állatnak gyönyörűség a hallgatása. No és a kaposi vásáron kirakott ragyogó biciklik? Csupa valódi nikkel, ezüst, csillogás valamennyi. Dinamólámpával elől, hátul kerékfékkel. A tulajdonos nevét bele lehet azonnal vésetni a kormányrúdon csilogó kis táblába.