Jaczkó Ferenc: Aki már csak álmában lát

"Milyen furcsa is, hogy az ember életre van ítélve. Senki nem kérdezi meg, akarsz-e a világra jönni? Pedig, ha az ember a születésének a pillanatában tudatában volna annak, hogy mi várhat rá, akkor nem biztos, hogy meg akarna születni."
Ezt az idézett mondatot is olvashatják majd Jaczkó Ferenc 1988-ban íródott önvallomásában, amely végigvezet bennünket 18 éves korától a cukorbetegségének következtében beállott megvakulásáig és az utána élt életének egy szakaszáig.
Ez a könyv kötelező olvasmány lehet azonban mindannyinknak, mert olyan sok üzenetet hordoz magában. Megismerhetjük egy fiatalember útkeresését. Az első, majd az egyetlen igaz szerelmének történetét ugyanúgy, mint az édesanyjához való erős kötődését. Közben folyamatosan nyomon követhetjük azokat a buktatókat, amelyeket ha figyelembe vesz az író, vagy van aki felhívja rá a figyelmét, akkor talán ma is lát. Éppen ezért ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, de elsősorban azoknak a sorstársainak akik a sokak által elbagatellizált cukorbetegségben szenvednek. De ajánlom az orvosoknak, nővéreknek is, mert egyfajta látlelete az Ő munkájuknak, felelősségüknek is. Azok pedig, akik a legnagyobb kincsnek, az egészségüknek maradéktalan birtokosai, szintén tanulhatnak belőle, ha mást nem is, de a másik ember megbecsülését, az elesettek megértését és segítését. Megdöbbentő igazságokat és bölcsességeket írt le e könyv írója.
Többek között ezek megismerése miatt is érdemes elolvasni ezt az önvallomást. A régi magyar közmondás pedig ismét igaz, miszerint az okos ember más kárán tanul. Jaczkó Ferenc pedig nem maga mutogatásból, hanem ezen igazságot magukénak valló embereknek írta könyvét. Meglátják, hogy nem fognak csalódni benne.
Én pedig bízom abban, hogy kívánságom nem lesz pium desiderium - jámbor óhaj - és az orvostudomány belátható időn belül annyit fejlődik, hogy saját maga is eltudja olvasni könyvét.