Nemere István: Kevés erre egy élet

"Egy oszlophoz kötözve Maria állt odalent. Alig volt rajta valami ruha. A lány is felnézett, de nem láthatott mást, csak a lámpákat, elvakultan kiáltotta:
- Eresszetek ki!...
Rong közelebb hajolt. Nem hitt a szemének. Mi ez?... Hogyan merészelik? Megragadta a rácsot.
- Nem hallották? Azonnal engedjétek el! Hozzák fel!
Maria sikoltott. Megismerte a férfi hangját.
- Rong, Rong!... Szabadíts ki innen!
Rong rávetette magát a legközelebb állóra. Siyyat volt az. De mielőtt bármit is tehetett volna, a lámpa fénye rávetült, elvakította. Csapást érzett a homlokán, hátratántorodott.
- Elég! - mondta parancsolóan Intar. - Ne feledjétek, őt tudja, hol a kincs.
Rong kábultan állt egy pillanatig, aztán megint lenézett. Egy lámpa fénykévéje még befogta a lányt. Két-három fekete foltot is látott mozdulni rajta... Rémülten állapította meg, hogy valamilyen állatok másznak a lány fehér vállán, nyakán. Maria sikoltozott.
- Százlábúak - mondta mellette Intar nyugodtan. - Nagyon szépek. Még soha nem láttam ilyen hatalmas példányokat, némelyik megvan tán húsz centiméter...
- És akadnak itt patkányok is - tette hozzá Zagga. Rong elfordult a kúttól. Ha most... ha megölhetné mindent... Ökölbe szorult a keze. De azok hatan voltak, és biztosan nem fegyvertelenek. Sőt, heten, ha az őrt is beszámítja. Még sohasem érzett ilyen tehetetlen gyűlöletet mások iránt, mint itt, mint most."