Timár György: Nevető lexikon A-Z

Mindenki tudja, mi az: lexikon. A "lex" (törvény) és az "ikon" (szentkép) szavakból alkotott fogalom, más szóval: magasztos törvénytár, törvényes rendszerbe foglalt magyarázata mindannak, ami szent és érthetetlen. Igaz, van olyan elmélet is, amely szerint a fogalom egy bizonyos Kohn Lexiről vette nevét; ám e teóriát nem sikerült cáfolhatatlan tényekkel alátámasztani. Maradjunk tehát a szent törvénytárnál.
Egy szent törvénytárat az ember nem úgy olvas, mint egy regényt, amely - mint tudjuk - a közepén kezdődik, a végén folytatódik, s az elején fejeződik be, legalábbis jobb szerzőknél. Törvénytárat föl-fölüt az ember, bele-belelapoz, egy-egy címszavának utánanéz, s közben meglehet az a jóleső érzése, hogy mit sem vesztett, nem maradt le semmiről: ez a mű minden címszónál elölről kezdődik, s megannyiszor tüstént véget is ér. Ennélfogva ajánlatos, hogy az olvasó (főleg a gyakorlatlanabbja) ne olvasson egyszerre többet - mondjuk - ezer címszónál, hiszen egy ültő helyünkben ezer művet elolvasni amúgy sem csekély teljesítmény, meg aztán sokkal több címszót különben sem találunk e kötetben. Ezzel szemben előnyös, ha nem jövünk ki a gyakorlatból, s minden áldott nap elolvasunk a lexikonból lefekvés előtt egy-egy evőkanállal. Ez részint a rekeszizmok kellő megmozgatása és ennek révén a könnyebb emésztés miatt fontos; részint azért, mert rohanó világunk annyi információval halmoz el bennünket naponta, hogy ezek megemésztése is csupán így válik lehetővé.