Veress István: Macskák

A házimacska eredete az idők homályába vész. Nemrég még úgy vélték, hogy 4-5 ezer évvel ezelőtt az egyiptomiak háziasították a núbiai vadmacskát. Az újabb ásatások során Anatóliában (Törökország) talált szobrocskák azonban - amelyek macskákkal játszadozó asszonyokat ábrázoltak, - több mint hétezer esztendeje készültek. Ekkor már Jerikóban is tartottak macskát. A macska tehát Elő-Ázsiában lett háziállat, mégpedig több helyen is. Elődei nem erdei vadmacskák, hanem az Elő-Ázsiában és Arábiában élő núbiai sztyeppmacskák voltak.
A földműveléssel foglalkozó ősi kultúrnépek számára az egérfogó macskák tevékenysége igencsak áldásosnak bizonyult - eredményesen védték az óriási gabonakészleteket -, s nagyon valószínű, hogy az ember elsősorban ezért szelídítette meg a vadmacskát. A félig-meddig domesztikált macska csak később vált szent állattá, istenek szimbólumává. Az elpusztult cicákat bebalzsamozták, s koporsóba helyezve temették el, tulajdonosuk pedig gyásza jeléül leborotválta szemöldökét. A macska kiirtását halállal büntették.
A középkor sötét babonavilágában is nagy szerep jutott nekik: az ördög fekete macskává változott át, s a boszorkányok vállán is égő szemű macska kuporgott. A boszorkányüldözések idején a szerencsétlen állatokat elevenen égették meg.
A viktoriánus időkben a macskák sorsa jobbra fordult, sőt 1871-ben Londonban megrendezték az I. macskakiállítást. Megkezdődött a tervszerű tenyésztés. Napjainkban világszerte hódít a macskakultusz, pazar küllemű, színezetű és mintájú cicák pompáznak a nemzetközi kiállításokon, s a hivatalosan elfogadott fajták száma elérte a százat. Az állatbarát azonban örömét lelheti egy egyszerű utcai macskában is, elragadó, kedves társsá válik, ha szeretettel közeledünk hozzá...